Jézus Isteni Szívéről Nevezett Karmelita Nővérek

ALAPÍTÁSOK KORA

1907. AUGUSZTUS 7. ÚJPEST. 

Alapítónőnk, Mária Terézia anya Franciaországba készült, de Soós István atya, a budapesti karmelita kolostor és templom építője meghívta Budapestre. Nagyon megtetszett neki az alapítás, és azt mondta, nagy szükség lenne ilyen otthonokra nálunk is. Nővéreink augusztus elsején érkeztek Budapestre, senki sem várta őket, mert Soósnak el kellett utaznia. Az iskolanővérek fogadták be őket.

Mária-Terézia anyát megdöbbentette a nagy nyomorúság. Maguk kerestek házat, újsághirdetés révén jutottak el egy 12 szobás kertes házhoz. Nem tudott szólni az elfogódottságtól, mert pontosan olyan csodálatosan szép volt a környék, mint amilyennek látomásában látta. Itt is sok szenvedés és munka várta. Abban az időben Budapesten, s főleg a külvárosokban, Újpesten is igen elkeseredett hangulat uralkodott a papokkal és a szerzetesekkel szemben. Még gyűléseket is tartottak, ahol izgatták a népet ellenük. Erre a területre egy pap sem tehette be a lábát élete kockáztatása nélkül. A nővérek házról-házra jártak, meglátogatták az embereket, és fölhívták a figyelmüket, hogy gyermekeiket óvodánkba és napközi otthonunkba küldhetik. Közben arról érdeklődtek, járnak-e templomba, és kiderült, hogy szinte az egész városrészből senki sem jár szentmisére. "Mit szólnának a szomszédok?" - felelték. A gyerekek is elmenekültek először, de hamarosan zsúfolásig megteltek a gyermekek szobái és nemcsak hat év alatti gyermekek jöttek már délelőtt, hanem több mint 40 iskolás gyermek is megjelent (nem mehettek iskolába, mert nem volt szép ruhájuk). Az emberek véleménye hamarosan megváltozott, "kedves nővérek"- így beszéltek róluk. Xavéri Szent Ferenc ünnepén, december 3-án a környékbeliek élénk részvételével meg is történt a kápolna felszentelése és a legméltóságosabb Oltáriszentség elhelyezése. Jótevőik a környékbeli zsidó vallású gyárosok voltak. Nem volt semmiféle jövedelmük, kizárólag a nagylelkű jótevőkre voltak utalva. Ezen kívül a jó Isten tudtára hozta, hogy előbb egy kisebb, majd egy nagy zárdát kapnak Budapesten, a Maglódi út 125. szám alatti villát.

1908. január 19. BUDAPEST, X. KER. MAGLÓDI ÚT 125. - MIASSZONYUNKRÓL NEVEZETT SZENT JÓZSEF OTTHON

Mária Terézia anya egy nővérrel fölszállt a villamosra, hogy megtekintse a hirdetésben talált Maglódi úti villát. Vagy egy órányi utazás után kezdtek nyugtalankodni, hogy talán nem jó felé utaznak. Az éppen velük szemben ülő úr volt a tulajdonos. Miután mondták, hogy melyik házat keresik, ő megnyugtatta őket: "Oda utazom én is, úgyhogy nyugodtak lehetnek a hölgyek." Szép nagy kertes villa volt, a kert mögött kis park és egy nagy konyhakert. A ház túlságosan luxusigényűnek tűnt egy zárda számára, ezért azt mondta, hogy még gondolkodik. Miután azonban a X. kerülethez tartozó külvárosnak a legjobb ismerőse másodszor is ide vezette (egészen más irányból megközelítve), nagyon megdöbbent az Alapítóanya, és azt kérdezte magától: "talán mégiscsak ezt a birtokot választotta nekünk, jobban mondva az ő lakásául a jó Isten?"

Júliusban vált szabaddá a villa. Sajnos a nagy szegénység, amellyel állandóan küszködtek, nem tette lehetővé, hogy gyermekotthont és kápolnát építsenek, amire pedig nagy szükség lett volna. Csupán 1924 nyarán kezdődhetett meg az építkezés Magyarország prímásérsekének, Csernoh bíborosnak jóváhagyásával és segítségével, továbbá a minisztérium, a polgármester úr és más nagylelkű jótevők támogatásával.

Tizenhat évig a villa jó magas, levegős szobái voltak a gyermekek nappali és hálószobái. Elérkezett az 1919-es esztendő, és a forradalom vihara söpört végig Magyarországon, s főleg Budapesten. A nővérek sziklaszilárdan helytálltak hitükért és gyermekeikért, és Istenben bízva kitartottak. Mint megtudták, nevük fölkerült a halálraítéltek listájára, de néhány nappal az ítélet végrehajtása előtt véget ért a forradalom.

1908. március 1. PESTSZENTLŐRINC

Egy nap, amikor Mária Terézia anya a keresztutat imádkozta, hallotta: "Menj Pestszentlőrincre!" 5000 katolikus élt Pestszentlőrincen és nem volt se papjuk, sem templomuk. 1908. március elsején költöztek be, és március 21-én szentelték fel a kápolnát. A házak mindegyikének sok nehézséggel és szükséggel, nélkülözéssel és szegénységgel kellett megküzdeni. Pestszentlőrincre ez kétszeresen is áll. Kis házuk igen szép parkjával szerény kezdetnek ugyan elegendőképp megfelelt. Az ideiglenes templomtól háromnegyedórányira távol fekvő kis kápolna a környék népének is lehetővé tette, hogy a vasárnapi istentiszteleten jelen lehessenek.

A háztulajdonos engedélyével általuk fölépített három nyomorúságos manzárdszoba szolgált a nővéreink hálóterméül. Télen rettenetesen hidegek voltak e szobák, nyáron nyomasztóan melegek, s minden szegletből a szegénység kandikált ki. Valóban vezeklő élet volt. Egy nemeslelkű úr kölcsönt ajánlott föl nekik, hogy megfelelő tágas kerttel ellátott házat vásároljanak, s két nagy hálótermet is épített a fiúk részére. 1915. novemberében már átköltözhettek az új otthonba, a nagyobb fiúgyermekek örömmel segítettek a költözködésnél, és november 7-én az édes Üdvözítő is bevonulhatott a második Betlehembe.

Arra gondoltak, hogy idővel majd bővíthetik a házat. Novemberben költöztek be, és áprilisban házuk már a lángok martaléka lett. A padlás megmagyarázhatatlan módon tüzet fogott s ők ezt csak későn vették észre; így a tűz oly gyorsan harapódzott el, hogy az egész tetőzet rövid idő alatt lángtengerben volt, a padlásról, ahol szekrények, raktárak voltak fölhalmozva, semmit sem lehetett megmenteni. A tartalékdolgok, a fehérmenű, ruha, 50 fiú téli és nyári szükséges holmija, saját szükségleteik is mind elégtek, csak ami rajtuk volt, az maradt meg. Mégsem vett rajtuk erőt a kislelkűség; alázattal meghajoltak az isteni végtelen akarat előtt, Jóbbal mondván: "Isten adta, Isten elvette, legyen áldott az Isten neve." Sorg úr nemeslelkűen, mint mindig, nem kért pénzt, biztosítékot és kezességet, gyorsan hozzálátott az újjáépítéshez, és még szebb, nagyobb házuk lett, mint amilyen előbb volt.

November 24-én Keresztelő Szent János ünnepén volt a ház felszentelése, és nagy örömükre az 50 árva fiú számát 80-ra növelhették. Úgy érezték, hogy Pestszentlőrinc a legszebb reményekre jogosítja fel őket, hogy Istennek Pestszenlőrinccel talán különleges tervei vannak. Valóban jó volt a nővérek megérzése, Istennek valóban terve volt és van ma is Pestszentlőrinccel, hiszen ma a házunkban katolikus iskola működik.

 1908. ERZSÉBETFALVA

A főtisztelendő váci püspök felkérte, hogy Erzsébetfalván is alapítson otthont, mert ott még inkább szükség lenne segítségre, mint Szentlőrincen. Olyan helyre érkeztek a nővérek, ahol 30 ezer szegény katolikus élt templom nélkül. A nagy egyházközségnek nem volt egyebe, mint egy apró kis kápolna, de az olyan méltatlanul volt berendezve, hogy alig akarta elhinni az alapítóanya, hogy Oltáriszentséget őriznek benne. A plébános elmondta, hogy a templom építési terve készen van, de addig nem kap engedélyt az építkezésre, míg nincs együtt a szükséges pénz. Azonnal levelet írt Vácra, hogy küldjék meg az építési engedélyt, ne halasszák el még két évvel. Istennek legyen hála, kérése meghallgatást nyert. Közben berendezték a megvett kis villát, melynek egyik terme alkalmas volt kápolna berendezésére. Később az egyik szomszédos egyemeletes házat vették meg fiúinternátusnak. Leírhatatlanul nyomorúságosak voltak a nővérek helyiségei, ezekben laktak 1908-1924-ig; abban az évben szentelte föl Msgr. Schioppa nuncius őeminenciája a gyermekotthont, melyet a nagylelkű Nopcsa bárónő építtetett. Ez a nemes hölgy nagy szeretettel vette gondjaiba az erzsébetfalvi szegény Kármelt, és pénzt gyűjtött össze egy tekintélyes gyermekotthonra, melyben ideiglenesen berendeztek egy kápolnát, és a nővérek számára is fenntartott egy részt. 

Mária Terézia anya 8 hónapot töltött Magyarországon, és a Jézus Isteni Szívéről Nevezett Kármel 4 zárdájának és gyermekotthonának rakta le az alapjait. A feloszlatásig nyolcra bővült az otthonok száma, melyben több mint 134 nővér nevelte nagy szeretettel és odaadással a szegény és árva gyermekeket. Évente 600 gyermek élvezhette a nővérek szeretetét.

A HÁnyattatás  ÉVTIZEDEI

1948 - 1960

Az egyházi intézmények és szerzetesrendek szétoszlatása előtt a Maglódi utca 125. szám alatti otthon volt a tartományi ház. Az egyházi intézmények államosítása 1948-ban kezdődött. A Szent József otthonban 1949. november 16-án jelent meg kilenc személy az akkori Igazságügyminisztérium megbízatásából. November 17-én már kiküldték az új személyzetet, mondván, az apácák munkája kifogástalan, de nézeteik 200 évesek. Ettől a naptól kezdve állandóan zaklattak bennünket valamivel. 1950. január 30-án bejelentették, hogy kitelepítenek bennünket abba a zárdába, melyet a tartományfőnöknő kijelöl. A gyermekeket pedig a svábhegyi állami gyermekotthonba szállítják. A főnöknő Pestszenterzsébetet, a Vörösmarty utca 30-32 szám alatt lévő zárdát jelölte meg. 1950. január 29-én 20 fokos hidegben nyitott teherautón költöztettek ki bennünket. Pestszenterzsébeten a 80 fiúgyermeket már elvették a nővérektől. A nővérek azonban nem féltek, mert tudták, az Úristen velük van. Kézimunkázásból éltek. 1950. június 19-20-ra virradó éjjel négy marcona rendőr akart betörni hozzánk. A rendőrfőnök utasított minket, hogy siessünk csomagolni, mert antidemokratikus tevékenységünk miatt internálni fognak bennünket. Mindez éjfélkor történt. A vincés nővérek üdülőhelyére, Pilisligetre vittek bennünket, a ház teljesen üres volt. A főnöknő hozott egy nagy kocsi szalmát Piliscsabáról. Reggelenként lázárista atyák tartottak szentmisét és erősítettek bennünket. (A rendőrök sokszor zaklattak bennünket, biztattak, hogy lépjünk ki a rendből. Nem sikerült csak néhányat rávenniük.) Ezután átszállítottak minket Zircre. Itt megéreztük a ciszterci atyákon és a ciszterci embereken keresztül Isten szerető jóságát. 1950. szeptember 7-én nagyon szomorú hírt kaptunk: le kell tennünk a szerzetesi ruhát. Berhidán sok fiatal nővér élhetett komoly szerzetesi életet, a veszprémi gyermekkórház főorvosának segítségével csecsemőotthonná alakították át a házat. (Ide érkezett pár nővér, akiket nagy szeretettel fogadtak.) Sok viszontagság után a többiek Visegrádra mentek egy volt hadiárva növendékünk, dr. Tóth Turczer Nándor hívására. Itt egyházi szolgálatot vállaltak (orgonálás, templom takarítás, oltárgondozás, ruhák javítása). A megélhetésben a berhidai nővérek támogattak minket. A zaklatás miatt beiratkoztunk a Szolidaritás Szövetkezetbe. Ebben az időben Evetkovics Kuno ciszterci atya járt hozzánk gyóntatni, és ő szerzett nekünk lakást Budapesten, mert 1960 őszén végleg elköltöztünk Visegrádról. A Szolidaritás Szövetkezetben dolgoztunk továbbra is, az idős nővérek, akik már nem tudtak dolgozni, nyugdíjat kaptak. Ők egyházi szociális otthonokban vagy Berhidán, a nővéreknél kaptak elhelyezést. Nagyon sokan meghaltak, voltak, akiknek sikerült külföldre menni zárdába, ezért nagyon kevesen értük meg a helyzet javulását.

AZ ÚJRAKEZDÉS IDEJE

1989 - 1996

Az évek múltával a létszám is egyre fogyott. Ennek ellenére bizakodva fogadtuk a Magyar Katolikus Püspöki Kar közzétételét, hogy megszűnik a rendek szétszóratása. Nem gondoltunk arra, hogy amit elvettek tőlünk, azt nem adják vissza, vagy teljesen lepusztult állapotban akarják visszaadni. Megkezdődtek az ígérgetések. A hozzánk legközelebb élő horvát nővérek jöttek gyakran meglátogatni minket 1989 után.

1989. szeptember 29-én M. Siegfrieda Exgeneral főnöknő jött segíteni Hollandiából. Szerette volna összegyűjteni a nővéreket egy helyre, remélte, hogy ittléte alatt sikerül visszakapni egy kolostort, és némiképp rendezni a nővérek életét. Dr. Szendi József püspök nagyon örült, hogy a területen újból szerzetesek élnek. Engedélyt kaptunk egy kápolna berendezésére. Október 15-én Szent Teréz ünnepén vasárnap, mint régi karmelita nővérek, szerzetesi ruhában jelentünk meg. Az emberek mind sírva köszöntöttek minket. November 14-én dr. Szendi József veszprémi püspök sok pap jelenlétében szentelte fel a kis kápolnát. 

1990-ben mind sűrűbben látogattak el hozzánk a horvát nővérek. 1991 májusában velük jött P. Cremer, a nővérek nagy jótevője és tanácsadója. Neki is nagyon tetszett a telek és a szép környék, és azt mondta, hogy itt igen alkalmas lenne újoncházat alapítani, és elkezdhetnénk a szabályok szerint élni. Az általános főnöknő tanácsosaival együtt jónak találta az elgondolást, a tulajdonosok örömmel hozzájárultak egy kis kolostor építéséhez. Az építkezés költségeit teljes egészében a rend nagylelkű és áldozatkész felső elöljárói adományozták. Az építkezés 1992. február 12-én kezdődött. A műszaki átadást december 10-re tűzték ki. Sokan jöttek a községből segíteni, de jöttek nővérek is Zágrábból, és kisbusszal az anyaházból, Hollandiából. Miután a hideg tél engedte, megérkezett a nagy kamion Sittardból. Meghozták a kápolna berendezését, székeket, asztalokat, feszületeket, sok meleg takarót, függönyt, faliképeket. Bécsből mosógépet, ruhaszárítót, függőanyagokat. Berlinből villanyvasaló hengert, varrógépet küldtek a jó nővérek. A nővércellák berendezését egy zalaegerszegi vállalat készítette, ajándékozta. 1993. március 25-én szentelte fel a kolostort dr. Szendi József veszprémi püspök. Ez a legszebb nap a kolostor életében, mert ekkor vonult be a Királyok Királya. Több külföldi ház nővéreivel és rendi elöljáróinkkal boldogan ünnepeltünk. Nagyon nehéz volt lelkipásztort találni, de a helyi plébános, dr. Tóvölgyi László minden nap eljött hidegben, melegben egyaránt a szentmisét bemutatni. Betegsége idején dr. Tóth Turczer Nándor, volt nyergesújfalui plébános költözött hozzánk 1996. augusztus 19-én, így nem maradtunk lelkipásztor nélkül. A jó Isten mindig gondoskodott és ma is gondoskodik jó lelkipásztorokról. Így kezdtük el Gyenesdiáson tizenketten újraélni szerzetesi életünket. 

1996 - 2021

 (Feltöltés alatt.) 

NAPJAINKBAN 

2022

Most hárman vagyunk idős nővérek és két fiatal jelöltünk van. Mi bízunk az Isteni Szívben, hogy gondoskodik arról, mindig legyenek Karmelében áldozatos, szentségre törekvő lelkek, akik életük folyamán azért fáradoznak majd, hogy szent legyen az Úr papsága, és minél több ember nyerje el azt a boldogságot, melyet szeretetében minden ember számára készített. Mindenért Istennek legyen hála!